2006. 05. 26-27 - péntek-szombat
A Bács Trophy második futama Soltvadkerten lett megrendezve. Bázisunk a Vadkerti-tó melletti kemping területén volt.
A kemping irányát csodálatos trabantajtókra festett off-road feliratok mutatták a faluban sorra kereszteződésről
kereszteződésre. Erre a versenyre navigátornak egy régi ismerősömet kértem, hogy jöjjön el ugyanis többször már
megígértem neki. Balázs még sose volt ilyen versenyen és izgatottan várta mi fog történni. A sátor felállítása
és a regisztráció után tábortüzet raktunk. Attila és Sanyi csatlakozott hozzánk a brutális Toyota Landcruiser
HDJ80-al. Tárcsán sütöttünk nem kis mennyiségű kaját, amivel közel betegre zabáltuk magunkat. A rajt a főtér
melletti parkolóban volt. Nagyon sok terepjáró és terepjárónak látszó gépezet várakozott a startra. A 22.20-as
rajtunkig bőven volt időnk sétálni, beszélgetni, nézelődni. A főtéren egy hatalmas nagy cukrászda várta
a fagyizni vagy a nassolni vágyó vendégeket. Nagy volt a jövés menés a városban, mondhatni feje tetejére
állította ez az off-road rendezvény Soltvadkertet. Az éjszakába elindultunk és Atilláékat összevárva robogtunk
az itiner szerint. A térképre nézve láttam, hogy nagyon ígéretes hely felé közeledünk. Nagyon vizenyős területen
haladtunk át, de a nagy szárazság miatt nem volt elakadás. Egyszer csak hirtelen jobbra kellett fordulni, ahol a
távolban több autó fényére lettünk figyelmesek, de azok nem mozdultak. Egy kicsit vártunk, mert mintha valaki
jönne szembe velünk. Mikor a tetőig sáros extrém gépezet hozzánk ért csak annyit hallottunk, hogy balról
kerüljünk. Megfogadva a tanácsot lendületesen megindultunk. Elhaladtunk a beragadt autók mellett, de ott ahol
mi haladtunk nem volt vészes a helyzet. Visszatolattunk és segítettünk kihúzni a versenyzőtársakat. Volt akin
Attila segített egy jókora rántással, volt akit én csörlőztem ki, mert tengelyig volt süppedve. Az új Amsteel
kevlárkötelemet felavattuk. Ennek az új kötelemnek nem kék a színe, mint az előzőé, hanem barna és az
éjszakában a nádas környezetben volt aki kígyónak nézte a földön fekvő kötelet és hát nem kell mondanom mekkora
ijedséget okozott haha! Miután kimentegettük azt a pár autót gyorsan továbbálltunk, mert további autók érkeztek.
Nem kellett sokat haladni, hogy az első speciálhoz érkezzünk. Nagyon hosszú sor fogadott minket, amit kerülni
nem lehetett közvetlen a specnél, mert egy kis híd vagy töltés zsúfolásig volt a kocsikkal. A specbe belekukkantottam
és azonnal elutasítottam a gondolatát is, hogy ide a Hilux-ot betegyem. Végül is kerestünk egy kerülőutat és a
speciál után félreálltunk. Még egy pár autót megnéztünk, de teljesen reménytelen volt a 35-ös bakháton a lápos
mocsárban a teljesíthetőség. A következő speciálhoz fél egy után érkeztünk, ami egy buckajárás volt. Nem volt
autógyilkos ez a pálya ezért bátran vágtunk neki és meglepően jól teljesítettük, ami nagyrészt a hátsó
diffizárnak volt köszönhető. Utánunk Attila indult a HDJ-vel és nagyon ügyesen vette ő is az akadályokat. Kicsit
látszott azért, hogy nagyobb gépezet ez a Landcruiser mint a Hilux, ugyanis a szűk fordulókat nem mind tudta
elsőre venni. Könnyen lehet, hogy a diffizár nem engedte fordulni a kocsit, én ugyanis a kanyar előtt kikapcsoltam
a hátsó zárat, mert éreztem, hogy ide nem kell és nélküle simábban fordul el a kocsi. Hát ennyi siker után
csak is jókedvűen folytathattuk utunkat, ami háromnegyed háromkor véget is ért volna, ha bementünk volna a
célba, de nem így tettünk. Tíz percre volt az első speciál aszfalton, amit még egyszer meglátogattunk, de már
csak a széttiport pálya és síri csönd fogadott minket. Rendező híján visszamentünk a célba és leadtuk a
papírjainkat. Nagyon elfáradtunk az éjszakai trophyn ezért hamar nyugovóra tértünk. Reggeli rajtunk 11.00-ra
volt kiírva, ami egyrészről jó volt mert nyugodtan kialhattuk magunkat, másrészről a késői indulás késői érkezést
jelentett. Végül is a nagy alvás elmaradt, mert reggel hattól egy törött kipufogós, gyújtáshibás Suzukiba próbáltak
fatalppal életet lehelni közvetlenül a sátrunk mellett, aminek a motorja a padlógáz 6000 fordulat és a lefulladás
határa között mozgott brutális durrogással és hörgéssel. Reggeli után bementünk a központba, ahol a rajtolás már
javában zajlott. Végre sorra kerültünk mi is és elrajtoltunk. Az itiner első pár sora ismerős volt, majd hasonló
terepviszonyok között haladtunk az itiner alapján. Több helyszínen forgattunk vágóképeket, mert az idő csodaszép
volt. A speciálok sorra jól teljesíthetőek amolyan buckajárásos pályák voltak kivéve az utolsót, ami dagonyás
mocsarazás volt. Itt történt az, hogy egy nagy nyitott gaz66-ost két kisfiú vezetett, persze versenyen kívül és
egy beragadt uaz-t próbáltak kirángatni a dagonyából egy 4 méteres drótkötéllel. A hatalmas átépített gaz66-oson
hátul két nagyméretű gázpalack volt fejjel lefelé üzemanyag tank gyanánt felrögzítve a drótkötelet pedig nagy
szerencsére középre kötötték a kölkök. Azért írom, hogy szerencsére, mert a drótkötél elrobbant az egyik rántás
közben és egy pillanat alatt óriási erővel csapott a két fiú feje közé a nyitott kocsiba. Nevetve lepődtek meg
szegény kis tudatlan gyerekek, hogy mi történt. Ha fél oldalra kötik meg, akkor az nagyon csúnya véget ért volna.
Hangsúlyozom, hogy ez mind versenyen kívül történt viszont, ha a baleset bekövetkezik, akkor az ismét az off-road
feketepontja lett volna. Közben az extrém is és a normál is a szalagok között küzdött az elemekkel. Egy kicsit még
nézelődtünk, majd berobogtunk a célba, ahol isteni kaja várt minket. Sátorbontás után hazafelé még természetesen
bementünk a cukiba és nagyon sok finomságot vittünk az otthon maradottaknak vigaszdíj gyanánt.
Jól éreztük magunkat ezt nem tagadhatjuk le. Köszönjük a szervezőknek ezt a hétvégét!
NNHoze
|