2005. 07. 02. - Függetlenség napja trophy - Tatabánya-Zirc - Zirc 4x4 Club
2005. 07. 02. - szombat

A Suzuki 4x4 fórumon már hetekkel a verseny előtt olvasható volt a kiírás, amit nap mint nap meglátogattam, hogy minden szükséges információt beszerezzek. Amit az indulásig megtudtam az az volt, hogy Tatabányáról indul a mezőny és valahol Zirc mellett fog végződni a trophy ami kb. 205km-es távból és három szakaszakaszból fog állni. Pénteken a délutáni órákban indultunk Bagoolyékkal, majd a szállás miatt különváltunk. Minket ugyanis Karesz barátom szállásolt el Várpalotán, amit ezúton is köszönök neki. Nagy nap várt minket ezért hamar nyugovóra is tértünk.

Reggel öt óra körül keltünk, mert kb. 70km-t kellett a rajtig utazni, ahova hat óra körül meg is érkeztünk. Az eső megállás nélkül esett és ígéretesen áztatta a terepet. Közben csak gyűlt a sok terepjáró köztük sok-sok ismerőssel. Karesszal a rég bevált formációt választottuk, ahol is ketten vagyunk egy csapat, így ha bármelyikünknek gondja adódna a másik azonnal segíteni tud. Közel egy súlycsoportba tartozik a Hilux és a 4Runner, bár Karesz gépe sokkal erősebb én viszont bevállalósabb vagyok. A rajt sorbaállásos verzióban ment, mert a sorsolást nem tudták megoldani a szervezők, mivel még bőven volt aki még akkor nevezett amikor az első autót elindították. A mezőny első negyedében rajtoltunk kb. hét óra tízperckor és a start után kiderült, hogy a sorbaállás alatt megjavított méterszámlálónk is jól működik és az itiner is pontos. Na ennek nagyon örültünk. A terep iszonyat jó volt. Amiről egy igazi off-roados álmodik azt mind mind egyszerre megkaptuk. Nagy emelkedők, lejtők, dagonyák és akcióhelyek. Olyan 11km-t tettünk meg, amikor egy oldalra dőlő útszakaszhoz értünk és mivel nem volt a keréknyom eléggé mély ahhoz, hogy a kocsit megtartsa ezért kicsúszott a nyomból a kerék és keresztbefordultam. Szerencsére volt jobboldalon fa amihez köthettünk és visszacsörlőzhettük a Hilux-ot. Mivel egy facsoport volt az autó bal elejénél is, aminek neki is támasztottam a tolóvasat, nem volt egyszerű a jobbra derékszögbe való csörlőzés. Ezért Karesz rám kötött és hátrább húzott, hogy távolabb legyek a fáktól és jobb szögben álljon a kötél. Húzás közben próbáltam a kormánnyal és a kerekek forgatásával könnyíteni a dolgon, de ezzel csak rontottam a későbbi esélyeimen, mert ott ahol most az első kerekek megradírozták a talajt, ott a hátsó kerekek nem fognak megmaradni és a kocsi hátulja fog oda lecsúszni, ahol az eleje volt. Végülis két csigával és két csörlővel folyamatosan új kötéseket keresve húztuk fel a kocsit, hogy az úton maradjon, miközben méterekek tudtam előre haladni. A ki be szállást megnehezítette hogy kb. 30 fokban dőlt a kocsi balra és a növényzet szúrós, tüskebokros volt. A komfort érzetünket a megállás nélkül szakadó eső biztosította. Végülis sikerült ezen a tízen pár méteres szakaszon továbbjutni, majd balra derékszögben kellett volna lemenni egy nagyon meredek és csúszós szakaszon. Szekszipilje ennek a lejtőnek a közepén található egy méter hosszú majdnem függőleges dobbantó volt ami akkorát tudott volna dobni a Hilux-on, hogy most a holdon lenne szerviz kocsi, ha bevállalom csörlő nélkül. Ezért inkább jobbra felkanyarodtam, illetve csörlővel felhúztam magam, majd mikor már a kocsi hátulját be tudtam ereszteni, elkezdtem engedni szépen lassan. A dobbantónál elfogyott a kötél ezért újat kellett kötni. Így két kötésből lent voltam. Megfordulni szerencsére volt hely, majd az itiner alapján tovább mentünk. Kareszék meg visszatolattak a rázós részből így nem kellett, hogy ismét egy órát elszórikázzunk holmi mentéssel. Egy pár száz méter múlva ismét találkoztunk és folytattuk utunkat mint ha mi sem történt volna. Ekkorra már 10.45 volt és kemény 14km-t tudhattunk magunk mögött. Lendületesen haladtunk a folyamatosan eső áztatta terepen, majd egy szűk völgybe érkeztünk ahol torlódás alakult ki. Kiszálltunk a kocsiból és előre mentünk megnézni a feladatot. Ha kategorizálnom kéne, akkor ez a difitörős sirató nevet kapná, mert zár nélkül csak lendületből lehetett teljesíteni, illetve csörlővel. Ahogy sorra kerültünk megmutattuk, hogy a Toyota ismét nem csak teszkó bevásárlásra jó. Miután felmentem Kareszt vártam és néztem, hogy hogy jön fel. A fekete 4Runner jött ám, mint a vakond csőtöréskor kifelé a túrásból. Nagyon jól nézett ki. Huh. Aztán egy quadost még felsegítettünk, mert az utolsó métereket nem tudta leküzdeni. Sikeresen felhúztuk, majd folytattuk utunkat. Az ebédidő már rég eltelt, amikor kezdett az eső alábbhagyni. Közben a laptopra nézek és látom ám, hogy Zirctől egyre csak távolodunk és már az északi határ mellett kóválygunk a Duna mellett. Délután 3 óra volt és még csak 45km-t tudhattunk magunk mögött, ha valaki azt mondta volna, hogy itt a cél nagy örömmel hajtottam volna be és elismerően mondtam volna, hogy ez aztán jó volt! Lelkesedésünk még mindig nem lankadt és csak haladtunk a kijelölt úton. Közben fogyasztottuk az előre gyártott szendvicsek tömkelegét, kólával meg csokival. Mindenki nagyokat bólogatott amikor felvetettem, hogy a következő faluban eszünk egy rendes pörköltet rántott hússal és miegymással, mert arra az energiára éjszaka nagy szükségünk lesz. Hát falut találtunk, de a késdobálóba csak folyékony kenyeret adtak, ezért aszfalton elviharoztunk Tatabányára és beültünk egy szép muskátlis kerthelységbe, ahol degiszre kajáltuk magunkat. Az evés után ágyba feküdni, mint terepjáróba rázkódni vágytunk volna, de ez most nem a kívánság műsor és siettünk vissza folytatni a félbehagyott küldetésünk. Egyre csak közeledtünk az igazi Bakony dimbes dombjai közé, amit a középső szakasz síksága után már nagyon vártunk. Sajnos az utolsó szakaszt már tök sötétben kellett hogy megtegyük, így a csodálatos környezetet csak a refrektoraink fénye erejéig élvezhettük. Már amikor világítottak, mert a felverődő sár az első lámpákat szinte azonnal betakarta és fény az nem sok jutott át rajtuk. Figyelmünk is egyre kókadt, fáradtunk a sok zötykölődéstől. Tibivel aki navigált nekem az éjszaka helyet cseréltünk, mert én nem bírtam tovább vezetni. És ahogy az kiderült navigálni is csak akkor tudtam mikor megállt egy kereszteződésben és felkeltett. Nagyon kimerültem és éjjel kettő után szinte beszámíthatatlan állapotba kerültem a fáradságtól. A cél közel volt, de az utolsó kilométereket már aszfalton tettük meg. Ekkor már 02.45-öt mutatott az óra és több mint 230km-t tettünk meg. Ez a trophy saját teljesítményrekordom lett és egyben versenyszínvonal mércéjét is nagyon magasra tette.

Ezt nehéz lesz überelni! Köszönjük a rendezőknek!

NNHoze